Szárnyak

Szárnyak (2010)

Friss szellő fúj az arcomba, a nap melengeti szívemet. Olyat teszek, amit már régóta nem. Érzek. Egykor feladtam mindent, egykor a mának éltem. Valamikor régen, egy előző életben Én akartam megváltani a világot, szabályokat szabni, emberi lelkeket kifacsarni, és mindezt azért, hogy Nekem teljesüljenek a vágyaim, hogy Én boldog lehessek.

Gyermekkoromban reméltem, hittem, éreztem. Aztán felnőttem. Bántottalak, mert bántottál. Szerettelek, mert szerettél. Tönkretettük magunkat és egymást, múlt sérelmei mögé burkolóztunk, saját magunk akartuk megírni élettörténetünket. És mi lett a vége? Tudod, megtapasztaltad. Magány, reménytelenség, fájdalom, boldogtalanság, bűn, és még több bűn.

Elváltunk. Bántuk is, nem is, felejtettünk is, nem is. Egy élet is kevés lenne elmondanom, min mentem keresztül. A lap is kevés lenne leírnom lelkem változásait. Nem akarok emlékezni tetteinkre, érzéseinkre. Azok már nincsenek. Sok kérdés, ami felmerült, az sincs. Idővel a fájdalom is elmúlik. Új élet kezdődik. Neked is, és nekem is. Mit beszéljünk a múltról? Hogy bántottalak, hogy aláztál meg, hogy hagytuk el egymást, hogy tettük reménytelenné és megoldhatatlanná az életünk és közös sorsunk? Nem.

Most itt ülök, egy elhagyatott padon és legszívesebben elmondanám szívem terhét, szerelmét, vágyát, lelkem állapotát, hogy mennyit viaskodtam, vezekeltem, bűnhődtem, mire megtértem. Elmondanám, hogy a múlt nem számít, már nem. Letettem a terhet, tovább léptem, mert mindent átértékeltem. Szeretem azt hinni, valakiért tettem, aki nem én vagyok. Valakiért, aki megment a múlttól, aki eltörli a rosszat, és reményt ad. Aki gondol rám, és szeret. Aki gyúr, alakít, békét hoz, és hitet. Erőt az új élethez. Lelket a bűnbánáshoz, szívet ad a szeretethez. Esélyt, az újrakezdéshez.

Ezt mind úgy elmondanám neked. Már mindennek van értelme, már minden úgy jó, ahogy van. Már nem félek.

És újra itt vagyok, itt ülök, mint minden nap, mikor vártalak. Érzem a szelet, az illatokat. Bárcsak te is éreznéd! Bárcsak te is látnád! Bárcsak elmondhatnám! Ó, bárcsak érdekelne!

Ekkor odalépsz elém, leülsz mellém. Szívem dobog, várok mint oly sokszor. Nem nézel rám, én nem nézek rád. Érzed, mennyire vártalak, mennyire fontos vagy? Hogy minden jobb lesz? Mondj valamit, és biztosítalak mindenről, ó ha éreznéd amit én, a békét és nyugalmat, amit hiszek és remélek! De nem. Csendben nézzük a tájat. Megmozdulsz és veled mozdul bennem is minden, mint a madár szárnya, mikor röppen. Felemeled kezed, azt hiszem elmész, de helyette csendben megfogod kezem. És ez elég nekünk arra, hogy szavak nélkül is megértsem, hogy megérted, mit érzek, mert te is ezt érzed. A szebb jövőbe vetett hit reményét.