Meggyőződés 2.

Az első rész folytatása. Érdemes újraolvasni.

 5. nap

Sírást hallok. Elég bizarr hang, és zavaró is, mert úgy érzem, nem hagynak ezáltal aludni. Szívesen leteremteném azt, aki épp a fülembe bömböl. Épp nyitnám ki a szemem, de meggondolom magam. Túlságosan fáradt vagyok még ahhoz is, hogy felnyissam a szemem. Így semmi mást nem tehetek, mint bizakodok, hogy egyszer csak abba hagyja.

Kis idő elteltével, mint ha egy kép szakadás történt volna, egy férfi hangját hallom a fejem fölött. Valamit sutyorog. Döbbenetes, az embert mennyire nem tudják békén hagyni. Egyszerűen csak aludni szeretnék. Aludni! Na végre! Látjátok, így is lehet ezt csinálni. Most jó. Csönd van, béke és nyugalom. Semmit sem akarok, csak ebben az állapotban maradni. Jaj, olyan fáradt vagyok!

10. nap

Bámulom a plafont. Merengek. Iszonyatos minden. Kedvetlenséget érzek. Nincs túl sok kedvem a mai naphoz. Fáj, és még is ürességet érzek. Milyen különös, ha az ember nem bír tovább menni lelkileg, a teste is felmondja a szolgálatot. Tehetetlenségemben semmi mást nem teszek, mint számolom percenkénti légzésszámom. Normálisan egy felnőtt ember egy perc alatt 16 be- és kilégzést végez. Én annyira koncentráltam, hogy nálam 14 volt. Ezt hol lassítottam, hol gyorsítottam. A rendszertelen légzésnek viszont ásítás lett a vége. Ilyenkor kezdhettem a számolást elölről. Az ásítást álmosság követte. Aludni. Igen. Erre van szükségem. Hogy mindent átaludjak, ami velem történik. Minden percet, minden órát. Ha az ember tevékenység helyett alszik, repülnek a napok, közelebb kerülhetünk a végéhez. Minek a végéhez? Nem tudom. Ezen nem gondolkodtam. Csak egy véget szeretnék, hogy aztán jöjjön valami más. Nem tudom mi, azt sem tudom merre, csak ne ez az állapot legyen. Nem kell, hogy jobb legyen, csak más, ami nem olyan, mint ez. Aludnom kéne, ha nem akarok megzakkanni. De várjunk csak! Miért is érzem ezt? Hogyan jutottam el idáig? Mi a baj?