Groteszk valóság

Ő

- Szevasz nagyfiú!

- Szia.

- Rég beszéltünk, tudom, de tudod, annyira elfoglalt vagyok mostanság, és gondjaim is vannak.

- Tudom.

- Figyelj, tudod, most váltam munkanélkülivé, és baromira nem értek egyet ezzel a döntéssel.

- Igen, tudom.

- Most hagytak el, a gyerekeim szóba sem állnak velem, és még ez is. Ezt nem vártam volna.

- ....

- Ja, mikor gond van, bezzeg lapítasz, és nagyban sunyulsz, mi? Szerinted én ilyen életre vágytam? Ilyet akartam? Csupa gond, nehézség? Hát őszintén, mihez kezdjek most? Nem gondolod, hogy igazán jöhetne valami jó az életemben? Hogy igazán segíthetnél?

- ...

- Mondd csak, szeretsz te engem egyáltalán?

- Igen, szeretlek.

- Ja, na persze. Akkor viszont nem akarnád, hogy rossz legyen nekem. Jó-jó, tudom, nem lehet elkerülni a sorsunkat, de azért igazán megkönnyíthetnéd nekem! Nem gondolod? Mégis mit kéne tennem, hogy többet adjál? Hogy megadd azt, amit akarok?

- Miért, mi az, amit szeretnél?

- Hát szebb életet, szeretetet, kedvességet, könnyebb életet! Pénzt, jólétet! Csak azt, hogy minden flottul menjen! Érted, nem? Hogy sose kapjak piros lámpát, hogy mindig elérjem a buszt, hogy ne kelljen sorba állnom, hogy ne vágjanak át mikor fizetek, hogy csettintésre visszakapjam a családom stb. stb.

- Igen, értem.

- Na, akkor?

- Mi akkor?

- Nem kapom meg?

- Pontosan mit vársz tőlem?

- Hát, tegyél csodát! Tudod! Hiszen szeretsz, és gondoskodsz rólam, na!

- Szóval azt szeretnéd, ha mindenáron, bármiáron segítenék?

- Ja.

- Hm. Ha a véremet adom, az jó?

- He? A véred? Mégis mit kezdenék én a véreddel? Abból nem tudok pénzt csinálni! Basszus, nem figyeltél!

- De igen, figyeltem.

- Akkor?

- Hm. Milyen türelmetlen vagy. Meglátom. De előtte most te válaszolj egy kérdésemre!

- Kivele!

- Mondd csak, mikor a gyermeked a borotvát kérte, - mert ő úgy látta, szép, érdekes, jót tesz neki, és pusztán azért akarja, mert nem lehet az övé, mert még kis kezével nem érintette - te odaadtad neki, holott tudtad, nem tenné boldoggá? Hogy tudtad, nem tesz jót neki, ha megkapja, mert veszélyes?

- ..... Hát, nem.

- És odaadtad neki, mikor sírt, toporzékolt, hisztizett, haragudott rád, vagy esetleg meggyűlölt téged?

- Nem.

- És ennek ellenére, megszüntél őt szeretni?

- Nem, természetesen nem.

- Mert tudtad, mi tesz jót neki. És, mikor azt kérdezte tőled, szereted-e, megbántad, hogy a borotvát nem adtad a kezébe?

- Dehogy!

- Miért nem?

- Basszus, gondolkozz már! Hiszen nem is tudott semmit a világról! És baromira kibuktam volna, ha baja esik.

- Igen. És mondd csak, mikor bántotta a társát, és ezért kiközösítették, téged okolt azért, mert elszenvedte egy olyan dologért a következményeket, amit saját maga tett?

- Nem.

- És te mit tettél, mikor láttad, hogy a hülyesége miatt szenved?

- Hm. Semmit. Csak néztem, hogyan oldja meg a szart, amit okozott.

- De, elhagytad egy percre is? Érezte, hogy egyedül van?

- Nem. De, megmondtam neki, hogy ezt ő okozta, neki is kell helyre hoznia. És az idő.

- És amikor tanulás helyett lopta  a napot, és elégtelent hozott, akkor is téged okolt?

- Persze hogy nem, hiszen akkor vagy egy hónapig nem tévézhetett. Vagy, legalábbis addig, amíg ki nem javította. Mintha nem tudnád, hogy ha nem úgy muzsikált, akkor megbüntettem.

- Igen, tudom.

- De, mire jók ezek a kérdések? Ezzel nem oldod meg a gondjaimat, ezzel nem veszed le a terhet a vállamról.

- Mikor a fiad szakított az első szerelmével, vagy mikor felnőtt fejjel túl volt egy váláson, vagy mikor a lányod elvetélt, vagy mikor nem ment főiskolára, vagy nem azt az utat járták, amelyik szerinted jobb életet hoz számukra, mit tettél? Tudtál bármit is tenni?

- Ezt ne is mondd! Még mindig fáj a tehetetlenség, amit akkor éreztem, mikor meghozták az ostoba döntéseiket. Iszonyú volt látnom, hogy amit előre láttam, az idővel beteljesült. De, az ő döntésük volt. Istenem, miért nem lottóztam?

- Azért, mert elvesztetted a reményt, hogy nyerhetsz.

- Roppant humoros! De, még mindig szarban vagyok. Mire jó, hogy ennyit beszélgetünk a semmiről?

- Én örülök, hogy beszélgetünk.

- .....

- És, mit tettél, mikor azt láttad, hogy a gyerekeid verekednek, bántják egymást, és egymás életét nehezítik meg?

- Mind a kettő kapott egy sallert. Miért? Jó, mondjuk az anyjuk olyankor mindig tiszta ideg volt, és esténkéntm ikor sírt emiatt, még őt is nyugtatgathattam.

- Igazából, mindenre választ kaptál, amiket kérdéseket feltettél nekem. Mert minden, amit te éreztél a gyerekeidnél, azt én is érzem veled szemben. Nem egyszerű gyereknek lenni a tudatlanság homálya miatt, de mit mondjon a szülő, aki látott már, tapasztalt már? Azt hiszed, annyira különbözünk egymástól, csak mert te láthatsz dolgokat, de engem nem?
Igazából, ha rám is úgy tekintenél, mint egyszülőre, rájöhetnél sokmindenre az életedben.

- .........Tudod, untatsz. Akkor most segítesz, vagy sem?

- .....

- Jellemző. Mindig csak ezt tudsz. Hallgatni. Na, most beszélj! Most legyél nagyon okos! Te, a Nagyságos! Mi van, mi? Á, hagyjuk, csak az időmet vesztegetem rád. Nekem abszolut nincs időm erre. Vagy rébuszokban, példázatokban magyarázol a semmiről, vagy hallgatsz. Hagyjuk, nem akarok veled erről többet beszélni.

- ..... Ez, a Te döntésed.

- Még szép hogy az enyém! A magam ura vagyok elvégre!

- .....

- De, azért segítesz ugye?