Fölösleges érzelmek
Most az egyszer, minden körülírás nélkül tárgyilagos leszek, és mint egy lexikon írom le meghatározásom.
Mik is lehetnek a felesleges érzelmek: Minden olyan érzelem, ami nehézséget okoz mindennapi nyugodt életünkben. Ilyen például: harag, düh, gyűlölet, nem megbocsájtás, bosszú vágy, irigység, féltékenység, kapzsiság, önzőség, elégedetlenség, aggodalom, idegeskedés.
Ezekkel, mivel emberek vagyunk, mindig találkozunk, érezzük magunkban, pedig teljesen fölöslegesek. Amíg ilyen érzelmek uralnak bennünket, mindenre gondolunk, csak arra nem, mi a jó. Ezeket az érzelmeket mind a magunkba fektetett bizalommal, és az életünk felé érzett bizalommal, - ha eltüntetni nem is - de enyhíteni tudjuk. Azt hiszem, egy mondással tudom a legjobban jellemezni, mit is okoznak ezek bennünk: " Haragosnak lenni olyan, mint mások hibáit saját magunkon megbosszulni." Ugyanezt ráhúzhatjuk az irigységre, féltékenységre is: Ha valamit irigylek a másiktól, akkor annyira lefoglal a másik ember élete, hogy a saját adottságaimról, kiváltságaimról feledkezem meg. A féltékenység pedig olyan, mintha egy valamit, csak saját magamnak akarnék, pedig a bölcs ha nem akar birtokolni, soha nem veszít el semmit. Vagy, vegyük a gyűlöletet, dühöt: Mennyi energia kell ahhoz, hogy minden nap ezzel az érzéssel keljen fel egy ember. Ezt az energiát nem lenne jobb arra fordítani, hogy a saját jellemem fejlesszem?
Néha az az érzésem, az emberekkel az a legnagyobb baj, hogy hol túl sokat foglalkoznak magukkal, - és akkor is a hiányaikat emlegetik - hol pedig túl sokat foglalkoznak a másik emberrel. Persze csak azért, hogy a másik jólétéről csámcsogjanak, kibeszéljék azt. Soha nem foglalkoznak azért magukkal, hogy a helyes életutat járják, és soha nem foglalkoznak azért a másik emberrel, hogy segítséget nyújtsanak számukra. Miért? Azért, mert a sok felesleges érzelem elveszi az összes energiájukat a magasztosabb alkotástól. Pedig, mennyi mindenre lehetnénk képesek!
Nem tudom, éreztél már olyat, mikor valaki keresztbe tesz neked, és semmi mást nem érzel, csak fáradtságot. Most nem fogom elkerülni a személyeskedést. Én elég sűrűn érzem. És habár jó volna néha "megvédeni" a területem, valahogy nem igazán fűlik rá a fogam, hogy valaki olyan ember cselekedetére reagáljak, aki energiát fektet abba, hogy velem kiszúrjon, engem gyűlöljön, vagy haragudjon rám. Hiszek a karmában, így mindenki olyan gödörbe esik bele, amilyet ás magának. És ezt minden féle káröröm nélkül állíthatom. Az én feladatom mi? Olyan életet élni, amivel nem akadályozom, rombolom mások jólétét, és közben mindent megteszek azért, hogy jobb legyek azokkal az adottságokkal, amiket rámosztottak. Nem mondom, van még min dolgoznom. Hogy leegyszerűsítsem: "Soha nem szabad rátaposni emberekre azért, hogy előbbre juthassunk, de át kell lépni rajtuk, ha útban vannak." Na igen, ez az igazi kihívás.