Élni, és élni hagyni

Nem kertelek. Az élet iszonyatosan nehéz. Sokszor állít olyan akadályokat elénk, amik komoly jellempróbának tesznek ki bennünket. Lehet, hogy mi okozzuk ezeket, lehet, hogy az életünktől kapjuk, csak úgy, szeretetcsomagként. Ugyanakkor, van, - és úgy vettem észre, ez egyre gyakoribb - hogy egymás ellenségei vagyunk. Miért? Egyre elterjedtebb a kocsiból való anyázás, a másik hátráltatása, csak azért, hogy magunkat helyezzük piedesztálra. Ez olyan fontos? Állandóan sietni, nyomakodni, keresztbe tenni? Félek, nehezen fogom kellően kifejezni magam a mai nap folyamán, úgy, hogy mindenkit elgondolkodtassak. De, azt hiszem, mindenki érezte már azt, milyen rossz érzés a többi ember által kapott nehézség, az élet gondjai mellett. Nem gondolkodtál még el, mennyivel egyszerűbb lenne, nem bántani? Hagyjuk most a karmát, hagyjuk a kedvességet, és hogy mindenki úgy véli, köteles jónak lennie, mert elrendelték, így helyes cselekedni. Hagyjuk ezeket. Csak egy dologba kell belegondolnod! Neked jól esik, mikor rosszat kapsz? Nem? ... A választ szerintem mindenki tudja, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy ezt az adok-kapok játékot megakadályozzuk. Nem akarod? Akkor barátom, hosszú út áll még előtted a nyugodt életig, mert mindent, amit kapsz, az tőled indul ki.

Ehhez kapcsolódó fogalmazás:

Csak egy gyerek

- Mama, mama!

- Tessék csillagom!

- Én híres táncos leszek, tudod?

- Persze, angyalom, biztosan.

- Semmi mást nem fogok csinálni, csak forogni, és forogni a színpadon, és a többi ember mind nevetni fog, és tapsolni, és abban az órában boldogságot varázsolok majd a szívükbe. Elfelejtenek minden rosszat, bajt, csak vidámság lesz a teremben. Olyan vidámság, amit minden ember érezni fog, ami összehozza őket. És, ez az elégedettség ráül a teremre, és az emberek egyek lesznek. A szívük egyszerre fog dobogni, és a haragosok kibékülnek, a gyűlölet elszáll, és rájön majd mindenki, nem is különbözünk annyira egymástól, ha tudunk nevetni, szeretni, félni, fáradtnak lenni. Jó lesz egy ilyen színpad mama?

- Igen, az nagyszerű lesz kicsikém.

- Igen, és te, mama, a páholyban fogsz ülni, és büszke leszel rám! Ugye az leszel mama?

- Igen, az leszek.

- Mama.

- Hm?

- Azon az előadáson apával a ti szívetek is újra egy lesz, és meghívom a főnök bácsit is, és ahogy majd néz engem, olyan boldog lesz, hogy soha senkit nem akar majd bántani, és kirúgni.

- Milyen egyszerűnek hangzik drágám.

- Igen, az is, mama. Nem lesz vita az emberek között. Csak meg kell keresni, ami összehozza a szívüket. Az én színpadomon nem lesz harc, versengés, és kész! És az előadás végén, mindenki feljön a színpadra, és táncolni fognak ők is. Te a papával, és a főnök bácsival, a buszsofőr bácsi az autóssal, a tanító néni a diákkal, a bank igazgató a kilakoltatottal, a Julcsi az Évivel, még én is fogok táncolni a Marcival, - pedig én nagyon nem szeretem a Marcit, mama - és mindenki megértő lesz, és boldog. És tudod mit, mama?

- Nem, mit?

- A tánc után, mindenki közösen elmegy pizzázni, és mindenki mindenkinek fizeti a pizzáját.

- Az, nagyon drága mulatság lenne.

- Na jó, akkor csak a Marci fog majd nekem venni egyet, amit elfelezek majd vele. Jó?

- Jó.

- És akkor, soha többet nem lesz gondunk az emberekkel, és nekik sem velünk.

- Az nagyon jó dolog volna. Igazán, nagyon jó.